14 június, 2024

Májusban is számos jelentős szakmai és tudományos előadás zajlott le az Intézetünkben, amelyek hozzájárultak a tudományos közösség és a hallgatók fejlődéséhez. Ezúton is köszönet illet minden résztvevőt, szervezőt, támogatót! Az eseményeket időrendi sorrendben olvashatjuk.

4 június, 2024

A Károli Gáspár Református Egyetem Pedagógia Kara által idén június elsején már negyedik ízben megrendezett Kányádi Sándor Kárpát-medencei versmondó versenyen Illés Réka II. évfolyamos magyar – angol osztatlan tanári szakos hallgató bronz fokozatú minősítést nyert el. Réka a kötelező Kányádi Sándor vers, a Nagyküküllő mellett fiatal, kortárs költő, Závada Péter Hely az időnek c. versét szavalta el, mely választását a zsűri értékelésében külön is kiemelte. Réka másodszor szerepel és végez magas minősítéssel ezen a rangos megméretésen. Szeretettel gratulálunk és további sikereket kívánunk neki!

10 május, 2024

Szent György havában sok minden történt az Intézetünkben, illetve annak oktatóival. Időrendi sorrendben vesszük sorra az áprilisi eseményeket.

Kiss Sándor 2024. április 1.-től április 5-ig Finnországban tartózkodott Tampere városában, Erasmus-program révén, az egyik ottani egyetemen (Tampere University of Applied Sciences). A látogatás célja az intézményi kapcsolatok kialakítása volt.

9 május, 2024

A Nyelv- és Irodalomtudományi Intézet szakmai napja május 7-én került megrendezésre. Ahogy az a tavaszi eseményen már hagyomány, ilyenkor mutatkoznak be az Intézetben működő kutatóműhelyek.

30 április, 2024

Idén május 7-én kerül sor Intézetünk immár hagyományos szaknapjára, mely a tanszékeinken folyó kutatói munkát, szakmai műhelyeinket igyekszik átfogó jelleggel bemutatni. Előbbi a tudományos diákkörök hallgatóinak előadásaira kerül sor, majd oktatóink frissen megjelent könyveinek a bemutatójával folytatódik.

24 április, 2024

2024. április 18-án immár a 3. interdiszciplináris konferenciára került sor "Kimozdulások" címmel a Nyelv- és Irodalomtudományi Intézet Angol Nyelv és Kultúra Intézeti Tanszék szervezésében, 17 résztvevővel, akik a Debreceni Egyetemet, Szegedi Egyetemet, és a Nyíregyházi Egyetemet képviselték. Intézetünkből Dr. Ajtay-Horváth Magda, Prof. Dr. Cs. Jónás Erzsébet, Kiss Sándor, Lukács Béla, Dr. Minya Károly, Dr. Szőke Dávid és Dr. Tukacs Tamás tartott előadást. Az előadások az ősz folyamán várhatóan kötetben is megjelennek.

A konferencia fényképalbuma itt érhető el!