Nemzetközi konferenciának adott otthont a Nyíregyházi Egyetem. 2021. november 26-27-én az Ukrán Nyelv és Kultúra Intézeti Tanszék Ukrainisztika Magyarországon és a határon túl címmel rendezte meg az eseményt immár második alkalommal. A résztvevők a következő egyetemekről érkeztek: Magyarországról az ELTE-ről és a Szegedi Tudományegyetemről, Ukrajnából a Kijevi M. Dragomanov Egyetemről, a Lembergi Egyetemről, az Ungvári Állami Egyetemről és a II. Rákóczi Ferenc Főiskoláról  A konferencia hibrid formában zajlott le: a 42 előadó egyrészt személyes részvétellel, másrészt  több intézmény és kutatóműhely munkatársa online módon tartotta meg az előadását. A konferencia bebizonyította, hogy az ukrainisztika területén kutatók számára fontos és nélkülözhetetlen a tudományos párbeszéd, és külön örvendetes, hogy itt közel az ukrán-magyar határhoz a Nyíregyházi Egyetem adhatott otthont egy ilyen nagyszabású eseménynek. 

November 9-én 13 órai a kezdettel a 250-es teremben tartjuk a Temesvári Pelbárt Tudományos Diákkör 2021. évi házi konferenciáját. Az ülésen Kövér Adrienn II. évfolyamos hallgató mutatja be A kegyetlenség írónője c. dolgozatát. A rendezvény nyilvános, szeretettel várunk minden érdeklődőt!

Tudomány: iránytű az élhető jövőhöz

A Magyar Tudomány Ünnepe

a Nyíregyházi Egyetem Nyelv- és Irodalomtudományi Intézetében

2021. november 9, november 16.

 

 

Nyelvtudományi szekció (2021. november 9. 14:00, B 250)

Szekcióvezető: Tomori Tímea

 

14:00–14:20 Pethő József: Hol és hova tart ma a stilisztika?

14:20–14:40 Minya Károly: A szófajváltás folyamata

14:40–15:00 Tomori Tímea: Kommunikációs kompetenciafejlesztés a középiskolában

15:00–15:20 Kiss Kálmán: A Fülesd településnév etimológiájának egy újabb megközelítése

15:20–15:40 Kiss Anita: Nyelvi attitűdök összehasonlító vizsgálata ügynökmódszerrel

15:40-16:00 Sebestyén Zsolt: Az első csehszlovák népszámlálás – a beregi személynévtörténet egyik fő forrása

 

 

Irodalomtudományi szekció (2021. november 9. 14:00, B213)